Anyák napja alkalmából, szeretettel

Május első vasárnapja anyák napja. Ez idén május 2-re esik, utoljára 11 éve ünnepeltük ugyanezen a napon az anyákat, nagymamákat, dédiket. Habár az év minden napján igyekszünk a kedvükben járni s kedveskedni nekik, anyák napján mégis ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, és úgy köszöntjük őket, szeretettel, tisztelettel.
Emlékszem, egészen kicsi lányka voltam még, mikor dédit figyeltem, hogyan főzi a szappanokat. Máig az orromban érzem az illatokat, amik a konyhában lengtek szappanfőzés közben.
Még kislánykoromban

Nagymamám a déditől, anyukám nagymamámtól, én pedig édesanyámtól örököltem a természetes kozmetikumok szeretetét, előállításuk iránti érdeklődést és kíváncsiságot. 3 generáció óta van ez így, s ahogy a kislányomat elnézegetem, ő sem fog kimaradni ebből. Néha azon kapom, hogy úgy néz engem a napi arc- és testápolás rutinom közben, ahogyan annak idején én néztem az édesanyámat. Szinte megbabonázott, milyen könnyedén simította arcára a krémet…sosem felejtem el. Minden kencéjére kíváncsi voltam, tudni szerettem volna, mi mire való. Liza éppen ilyen. Gyermekkori önmagamra emlékeztet.
Illatok, emlékek anyák napján
Az egyik legmeghatározóbb nosztalgikus illat számomra a kakaóvajé. A nagymamám naptejére emlékeztet. Nyaranta, mikor alig vártuk már, hogy fürdőruhára vetkőzzünk és megmártózzunk a tó hűs vizében, de persze meg kellett várnunk, míg a mamám beken minket naptejjel, s még akkor sem vethettük bele magunkat a habokba, csak ha már megszáradt a bőrünkön a krém. Az az illat felejthetetlen, a nyár, a nap és a kakaóvaj összetéveszthetetlen aromája. Van, amit örökre megőriz az ember elméje és ezek az élmények éppen ilyenek.
Ahogy közeledik anyák napja,
Az egyik legmeghatározóbb nosztalgikus illat számomra a kakaóvajé. A nagymamám naptejére emlékeztet. Nyaranta, mikor alig vártuk már, hogy fürdőruhára vetkőzzünk és megmártózzunk a tó hűs vizében, de persze meg kellett várnunk, míg a mamám beken minket naptejjel, s még akkor sem vethettük bele magunkat a habokba, csak ha már megszáradt a bőrünkön a krém. Az az illat felejthetetlen, a nyár, a nap és a kakaóvaj összetéveszthetetlen aromája. Van, amit örökre megőriz az ember elméje és ezek az élmények éppen ilyenek.
Generációk közötti egyensúly

Azt, hogy a generációs különbségek mennyire könnyen áthidalhatók türelemmel, megértéssel és egymás felé fordulással, mi sem bizonyítja jobban, hogy a dédnagymamám puszta jelenléte mekkora hatással volt a felnőtt életemre. Ugyanezt gondolom a nagymamámról és édesanyámról is. Mindannyiukról tanultam valami fontosat, amit magammal vihetek az úton. Mindegyikükről valami mást, de mégis meghatározót. Talán, ha gyermekkoromban nem varázsol el dédi azzal, hogy saját magának főzte a szappanokat, most bennem sem lenne ekkora elhivatottság a natúrkozmetikumok iránt. A másokon való megsegítés, a „segíteni jó” érzését is nekik köszönhetem, hiszen ezt láttam, ezt tanultam tőlük szinte észrevétlen. A lényemmé váltak ezek a dolgok, eszmék.
Ma már a saját gyermekeimnek igyekszem átadni mindazt, amit én kaptam annak idején, illetve kapok a mai napig is. Négy gyermekem van, három szép szál legény fiam és egy tündéri, hercegnő kislányom. Édesanya vagyok. Azt remélem, felnőttként ők is olyan büszkék lesznek rám, amilyen büszke én vagyok édesanyámra. Én is ugyanúgy támogatom őket az álmaik megvalósításában, ahogyan engem támogatott és támogat az anyukám. Ott leszek mellettük a boldog pillanatokban, de a könnyeiken is osztozom.
Anyának lenni kaland, gyönyörű és felemelő. Anyának lenni néha fáj. Örök aggódás és örök, kiapaszthatatlan szeretet. Olyan szeretet, amit csak azok értenek meg, akik felelősek a gyermekeikért. Akik néha hajnalban kelnek, hogy kész legyen a tea, mire a gyermekek felébrednek. Akik késő éjjel fekszenek, és a le-lecsukódó, ólomnehéz pillák ellenére is végigolvassák az esti mesét.
Szóljon ez a nap, anyák napja az Anyákról.
Azokról a csodálatos, hihetetlen erejű Anyákról, akik mindig mellettünk vannak, akik nem ismernek lehetetlent, akiknek a szívdobbanásainkat köszönhetjük féltő, óvó gondoskodásuk mellett.
BOLDOG ANYÁK NAPJÁT, KEDVES ÉDESANYÁK!
Termékajánló
-
Ajándékcsomagok
Cseresznyevirág ajándékcsomag – Testápoló és formaszappan díszdobozban
5,200 Ft Tovább -
Ajándékcsomagok
Narancsvirág ajándékcsomag – Szappan és fürdőgolyó díszdobozban
3,700 Ft Kosárba teszem -
Ajándékcsomagok
Csipkevirág ajándékcsomag – Csipkebogyó- és formaszappan díszdobozban
3,590 Ft Tovább -
Ajándékcsomagok
Vianne ajándékcsomag csoki-narancs hangulattal rigid boxban
11,300 Ft Kosárba teszem -
Ajándékcsomagok
Ragyogó arcbőr nappali és éjszakai arckrém csomag díszdobozban
12,000 Ft Kosárba teszem -
Ajándékcsomagok
Aurora csomag – Csipkebogyó szappan és éjszakai krém díszdobozban
8,400 Ft Kosárba teszem